Kezdet (2011.08.20)

Üdvözlöm a Kedves olvasót.
 

Többen kérték, írjak az autóm megépítéséről.
Hol is kezdjem az írást

Akkor kezdem a legelején.
2011.08.20-án vásároltam meg a Polski Fiat 126P 650/E típusú gépkocsimat. (Pirikét)
Leutaztam érte közel 200 Km-t, mert láttam benne fantáziát.

(3 éve kikasznizott autó, nemrég új fékeket kapott, tulajdonképpen a csomagtartó aljában lévő lyuktól eltekintve műszakizatható állapotú lenne, az eladó elmondása szerint.)
Mikor megérkeztem az eladóhoz, akkor derült csak ki, hogy az autónak már több mint 1 éve lejárt a műszakija és a papírjai sem teljesen voltak rendbe, ugyanis a tulajdonosa sajnos meghalt és még az örökösödési eljárás sem volt teljesen lezárva.
A becsült értéke a kis autónak 20 000 Ft volt.

Mikor megvettem, kaptam hozzá egy egész autóbelsőnyi alkatrészhegyet. (kerekek, gumik, lámpák, AC, önindító, stb.)
Már hazaút közben elindult a fantáziám, hogy készíteni kellene a kisautóból valami feltűnő jelenséget.

A barna szín már tuti biztos volt.
Itthon nem hivatalosan használtam az autót 3 napig, majd betettem a garázsba és elkezdődött az agybaj.
Gondolkoztam, mit tegyek a sok „felesleges” alkatrésszel.
Feltettem őket egy netes oldalra, itt 2 hét alatt mindent eladtam. Visszakaptam a kisautó árát, sőt még az eredetvizsga és az átírási költségbe is kaptam segítséget.

Elkezdtem a neten keresgélni képeket és infókat a kispoliról.

Egyre több képet láttam egy világoskék autóról, (mely így utólag kiderült OGy autója volt).

Na tulajdonképpen ez a kisautó indította el a lavinát nálam.

Vásárláskori állapot

Kommentek

Hepp Ádám

Üdv végre neked is a blogon :) Remélem a következő bejegyzést már gépeled :D

Karki

Üdv itt!
Kiváncsian várom a folytatást! :)

barnapolski

Hepp Ádám #54766:
Sokan kérték, így nekifogtam.
Már gépelem. :)
Karki #54767:
Holnap jön a következő rész, az már érdekesebb lesz. :)

Hepp Ádám

barnapolski #54768:
Nagy helyes! Én is mintha megemlítettem volna már neked, hogy igazán blogolhatnál :D

obrotka gyula

Megtisztelő, hogy az én munkám vitt ár a polskizásra. :) Külön öröm, hogy egy olyan embert nyertünk így, aki minden téren (építés, fórumozás, találkozóra járás) odateszi magát.

barnapolski

Köszi. :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!