Archívum: 2013 (11)

Tevékenységtérkép

Vizipókom

Tél folyamán került hozzám eme kisautó.

Olcsón hirdették én meg megvettem.
Sajnos nem használták és nem is gondozták.
Vannak rajta hibák, de majd orvosolva lesznek.
Vásárlás után kb 2000 km-t mentem vele, most motorhibával és lejárt műszakival várja a megújulást.

Kapott sportülést, 4 vadi új téli gumit, egy pótféklámpás hátsó spoilert.

Padlólemez kijavítva, most előbb a külseje lesz csínosítva, aztán majd a motor és kormányművet kell rendbeszedni.

Kimostam, lemostam az öreget. Kaszni hibák feltárva.

Szombat egész délután ment nálam a sterimó, sok sok brigocélt, hidegzsíroldót elhasználtam.

De az Öreg megtisztult.

Kimostam az egész utasfülkét, a csomagtartót, a motorteret, az egész alvázat, és a motort, váltót is.

Illetve a beltéri műanyagokat is kimostam. Sajnos a szőnyeg elég silány állapotba van, de a kárpitos lát benne fantáziát.

Kiderült az alvázon egyelőre nincs több likluk azon kívül, amit már úgyis láttam.

Tehát, jobb taposó tövében egy 5cm-es luk, a jobb ülés sin végén megint kb ekkora lyuk.

Kicsit vészesebb, de orvosolhat a bal hátsó lábtálca rohadása. (eddig a zöld lemezzel volt takarva)

Mindkét oldalon a küszöbvégek cserére szorulnak, illetve a bal hátulján a lámpa alatt van egy nagyobb rohadás.


De ettől sokkal szörnyűbb a helyzet elől a csomagtérbe.

Sajnos valami ügyes kezű „karosszéria lakatos” emberke elég csúnyán elbarmolta a sárvédő tetejét és a vízelvezető csatornát, peremet.

Valószínű elem csere lesz a gyógyír.

Csak sajnos a ma kapható lemezek elég gyatra minőségűek, így találnom kell valami bespájzolt, elfekvő darabokat.

Sajnos a donoraim mind fiatalabbak és más kialakításúak ezen elemeik.


Voltam festékszaküzletbe, kaptam színkártyát.

Próbálgattam a belső térbe nézegetni, mi is lehet a gyári szín.

Elvileg meg is van.

Vasárnap „átfényeztem” a kasznit, így azért sokkal csinibb.

Kiszedtem a belsejét.

Kiszedtem az üléseket, meg a padlószőnyeget és a hangszigetelő szöszöket.
A padlószőnyeg 1 db-os. Sajnos 2 helyen szakadt 1 helyen pedig lyukas.
Jövő héten megy egy ügyes kezű kárpitoshoz, remélem, meg tudja oldani a problémát.
Találtam pár egyedi részletett, mely számomra eddig ismeretlen volt.
Hátul műanyag kalaptartó van, este már hűvös volt, a műa bolhát nem akartam eltörni, így ma délbe lesz majd csak kiszedve, mikor jó meleg lesz.
Hátul az oldalablak mellett a „C” oszlop sem egyezik a 88-as autóméval.
Illetve a könyöklő is más formájú. Elbontottam már 5 autót, de eddig ebben az egyben volt sértetlen mindkét oldalkárpit elem.
Az ajtózsebek struktúrája sem egyezik a modernekével. Szinte sima az oldala, de a felső részében több párhuzamos csík található.
Sajnos a bal ajtókárpit már kissé bomlani kezd, ő is megy a kárpitoshoz.
A középső kardánbox 3 darabba volt törve, de ez, ha még a gyári volt, akkor szerencsém van, mert van ilyenem ami hibátlan.
A műszerfal burkolata szintén gyári állapotú, nincs eltörve, megszakadva sehol sem.
Volt az autóba egy polc a műszerfal alatt, eddig azt hittem NDK-s tesóból farigcsálták bele, de most kivéve, nagyon úgy látszik gyári tartozék, vagy valami hasonló, mert semmi maszek munka nem látszik rajta.
Ilyennel sem találkoztam és nem is hallottam róla, hogy létezet.
Csomagtartóba a szőnyeg szinte új még, egy helyen van 1 cm-t megszakadva, kb ott ahol a fiatalabb évjáratnak van az alvázszáma.
Találtam itt is érdekességet, elől a vízzáró gumi meg van duplázva egy „L” profilú gumival.
Ülések,  bal első az kuka, nem menthető már meg. Jobbos új töltelék kell bele és mehet vissza a kocsiba. Hátsókon is csak annyi látszik, a szivacs nem igazán szereti 37 évet eltölteni bezárva, ezért inkább szép lassan eltávozott.
Szerencsémre 3 sor húzat volt rajtuk, így nincsenek megkopva, kirepedezve.
Mosásra már nem érkeztem, de ma pótolom.
Sajnos vannak az autón karosszériahibák is.
Miután kiszedtem a szőnyegeket, megláttam 1 lukat a jobb első taposó és doblemez találkozásnál, valamint a bal oldalt az első ülés mögött a tálca már sajnos nem létezik, popszegeccsel kapott plusz lemezt a műszaki miatt.
De a donorom otthon, ezen a részen épp hibátlan, tehát reletíve egyszerűen tudom orvosolni ezt a hibát.
Belső küszöb tökéletesnek látszik.
Külső küszöb két vége sajnos cserés,  ugyanígy a csomagtartó  pótkeréktartó alján a bal oldalt illetve az akku tartó alatt valaki már ügyeskedet, innen üzenem neki, a keze törjön el, ha megint kókányolni akar. Kétszer 20 cm-en a peremet cserélni kell.
Jobb első sárvédő és küszöb találkozásánál van némi luk, de az szerintem az új küszöb megoldja, valamint a bal hátsó lámpa alatt van egy rohadás, javítóelem cserével orvosolható.
Egyelőre ennyi a hiba, meglepően kevés, többre számítottam.

Bízok benne a mosás után sem lesz több lik luk az alvázon.

Levettem a motorháztetőről a műa légbeömlőket, kiderült soklyukas a fedél. 

Új autó a birtokomba.

Tegnap este, éjjel birtokomba került egy 1976.04.29.-i kis polski.
Éjjel fél 1 re értem vele haza.
155 km-t  jöttem vele, csak egy megállással (tankolni kellett).
Nagyon szépen jár a motorja és a fékei meglepően erősek.

Ma délben készítettem pár képet , este és hétvégén jön a mosás, boncolás, hibafeltárás.
Pár napom van rá, hogy eldöntsem megmaradjon (terv az OT vizsga lenne) vagy alkatrész legyen belőle.

Motor, sebességváltó, kormánymű.

Mint az előző (fényezés 2) bejegyzésben látszik a motor, sebességváltó és a segédberendezések is megújultak.

A motorban beigazolódott, hogy ténylegesen 43000km van.

A hengerfalak hónolása még meg volt.

Egyedül a gyűrűket véltük kissé használtnak, ezek ki is lettek cserélve újra.

A csapágyakat megnéztük, de azok szépen és pontosan illeszkedtek, így azokhoz nem lett hozzányúlva.

Az olajszivattyú már kicsit kopottas volt, ezért kapott újat, illetve egy szintén újszerű vezérműtengelyre akadtam a neten így az is cserélve lett.

Sajnos a benne lévő vezérmű lánc már olyannyira lógott, hogy belemart a fedélbe is.

Így ezek párban cserélve is lettek.

Hengerfej is meglepőmódon nem volt gátrepedéses, és a szelepek is zártak rendesen.

A sebességváltó szétszedését követően megbizonyosodtunk róla, hogy az 1-es kerék kitűnő állapotban van, így ezen a főalkatrészen sem javítottunk szinte semmit.


Egy szakember leellenőrizte a hézagolásokat, csapágyakat.

Mindent rendben talált, így jöhetett az összeszerelés.

Kapott új szimeringeket, tömítéseket, gumiharangokat és természetesen a féltengelyek is bezöldültek.

A motor külső burkolata is „bio” lett, azaz bezöldült.

Majd a sebességváltó és motor összeszerelését köbvetően fel is kerültek ezek a burkolatok.

Fel lett szerelve az önindító, a generátor ékszíj, Ac, karburátor stb.

Majd mindezek együttesen be a bódé alá.

Jaj, majdnem elfelejtettem, a fék is megújult.

Kapott új fő fék munkahengert, és fék munkahengereket.

Le lett cserélve az összes cső, A vasak rezekre lettek cserélve, a gumik pedig vadi újakra.

A motor Shell Hélix 15w40 olajjal,a sebességváltó és a kormánymű  75w90 olajjal+ valami súrlódáscsökkentő adalékkal, míg a fékrendszer Dot 4 folyadékkal lett feltöltve.

Fényezés 2

A külső fényezés befejeztével a kisautó hazajött, majd 2 hétig hozzá sem nyúltam.

Aztán elkezdődött  a futómű, kormánymű cseréje, felújítása, fényezése.

Gondolkoztunk a színeken, végül maradt a fehér, a zöld és a barna.

A padlólemez alulról a merevítéseknél, hossz és kereszttartóknál ki lett nyomva karosszériás sziloval, majd lefestve fehérrel az egész.

A hátsó trapézokat kicseréltem gyári FIAT-ra, az elsők pedig perselyezve és zsírozva lettek.

Ezek lettek a barna színűek.

A rugókat és a kormánymű és segédberendezéseit pedig zöldre pingáltuk.

Persze kaptak új gömbcsuklókat amit grafitos zsírban működnek.


Ez a kis színesítés közel 3 hétbe került.

A belső tér rücsizését pedig szürke színűre festettük, hiszen a vadi új padlókárpit is szürke.

barnapolski @ . 4 fotó . Szólj hozzá!

Fényezés.

Az tuti volt már az első percben, hogy barna lesz.

Első körben a Volvo XC60 barna lett volna az ideáll.

De a neten sok képet láttam, ahol csak a "nike" jel elütő színre van fényezve.

Kiválasztottam a barnát, ami nem kell gondolom írni, kb 2 hétbe belekerült.
(van annyi féle barna szín)

De mi legyen a pipával?

Végül maradt a német taxi szín.

A kisautó most már Mercedes barna és taxisárga színben lett lefényezve.

A fényezésre visszatérve, kerestem szakikat, de az árajánlatok azok egészem a 250-600 E Ft között mozogtak.

Anno vettem egy irányjelzős oldalindexes külsőtükör párát.

De nem tudtam nekem tetszően ráalkotni a kisautóra.

Egy reggel kaptam egy hívást egy klubtag lánytól, hogy Ő szeretné ezt a tükröt.

Beszélgettünk sok minden másról és kiderült az Ő apukája fényező, és ha nem boldogulok itt helyben akkor Sajóbábonyba lefényezné nekem az autót.

Megbeszéltük a dolgokat az apukával, majd fogtam a kocsit és ledurva róla a piros festéket (lepkéző koronggal) fel a  futóra ás fémtisztán irány az északi hegység.

Kb 1,5 hónap alatt elkészült a fényezés.

Az egész autó tetőtől talpig le lett fényezve.

A padló kívül belül, a csomagtartó, a motortér telibe lett rücsizve.

A karosszéria 2k alapozóval lett telibe fújva.

A külsején, több helyen üvegszálas kitt kellett.

Hazautazott a fényezett autó, nem kis meglepetést okozva Miskolc városon átutazva.

3 szor állítottak félre, hogy megnézzék az autót a tréleren.

Hála istennek nem a rend őrei voltak a bámészkodók.


barnapolski @ . 22 fotó . 4 komment

Felújítás, optikai tuning.

Ősszel elkezdtem a bontókat járni, hátha találok valami okosságot, és minden utazásom során ez az a kezembe akadt.
A netet böngészve minden héten új és új alkatrészeket találtam, amiket valahogyan be kellett építeni a kisautóba.
Ilyen volt többek között a Polski 125 gyári kesztyűtartója, vagy a Opel Kadett „ D” hátsó lámpatestek.

Majd egy reggel egész véletlenül ráakadtam a gyári új webasto harmonika tetőre, ami hajszálpontosan a poli tető mérete volt.
Gyorsan meg is vettem és 3 nap múlva már a csomagküldő meg is hozta a bazi nagy csomagot.
Izgatottan vártam, mert nem akartam elhinni, hogy ennyire mázlista lennék
De az aggodalmaim megszűntek mikor megjelent a csomagküldő kocsi sofőrje előttem, és kérte segítsek neki kivenni a nagy karton dobozt.
Nem is tudom leírni azt az érzést mikor a csomagot megláttam, majd kibontottam és rákapcsolva a 12V –ot a tető elektromosan el kezdett mozogni.

Azt hittem álmodok.

Majd jött a tél, és összeállt a kép a fejembe mit is akarok.

Kerestem karosszéria lakatos szakembereket és vittem nekik, több oldalnyi kinyomtatott „tuningolt” kispók képet
Kb 10 embernél jártam, ebből 7 úgy elküldött, rossz rá visszaemlékezni.
3 látott benne fantáziát, és ígérték 2-3 hét és előállnak az árajánlattal.
Sajnos megkaptam az ajánlatokat, melyek fényévekkel megelőzték az általam kikalkuláltakat. (180-400 E Ft.)

Na mérgembe kipakoltam az autó belsejét és elkezdtem gondolkodni, rajzolgatni, számolgatni.

Találtam egy co hegesztőt Budapesten, újat garanciálisan, leszállítva utánvéttel bruttó 30 –ért.

Meg is vettem azonnal, és elkezdődött a munka.

Mivel nemrég volt felújítva a karosszéria, gondoltam nem sok bajom lesz vele.
De nem így lett, talán még jobb lett volna ha a „szaki” nem nyúl hozzá.

Na elkezdtem az alját kijavítani.
Első doblemezek, taposók, belső küszöb.
Majd jött a külső munkálatok.
Hátulról haladtam előre.

Kezdődött az egész a hátsó légbeömlő nyílások síkba hozásával, majd a tankbetöltő nyílás átépítése a „B” oszlopba.

Az ajtókon lévő (díszcsík) lukakat, az oldal és a homlokfal irányjelzőket is befoltoztam.

Hátsó ablaktörlő beépítése.
Ez is nagy álom volt, hogy nem csak a motortér tetőre ráeszkábált ablaktörlőm legyen, hanem egy olyan ami szinte gyári megoldásnak tűnhet.
A hátsó ablak alatt a lemezt megvágtam, majd egy kis dobozkát készítettem, amibe belefért a kart mozgató mechanika.
Ekkor oldottam a csapadékvíz elvezetést is azzal, hogy a gyári vízkifolyót megszüntetve, egy kis árkot készítettem a gumi alatt a legmélyebb pontba. Mindkét oldalra 1-1 db -ot.

Ekkor került hozzám egy (Maruti) első lökös, amit nyomban átalakítottam és felszereltem.
Keresgéltem mi legyen a párja hátra, de mivel a vonalai elég egyediek a Marutinak így maradt az hátra is, csak  így a sárvédő ívbe is be kellett így picit toldani.
Ki gondolná, mennyivel szélesebb a Maruti  a Polskinál.
A forgalomba fel sem tűnik, hogy kb 10 cm-rel keskenyebb a Poli.

Vettem egy Panda 650 motort kompletten, gondoltam be építem a hagyományos polski motor helyére.
De a Fiat126 kluboldalon felvilágosítottak, hogy nem lesz egy egyszerű feladat, hiszen pont fordítva forog, tehát tudnék tolatni 4 sebességi fokozattal és kb 100 km/órával.
Közben ám elkezdtem átalakítani a motorháztetőt az „új” motor befogadásához.
Vágtam rá plusz légbeömlő rostélyokat.
Szerettem volna üvegszálas szárnyacskát, de sajnos szinte beszerezhetelennek bizonyult.
Amit sikerült találnom, de nem volt valami szép állapotba, meg a zárhely is ki volt rajta hagyva (amit én elsőnek foltoztam be a saját ajtómon)
Maradt a vaslemez, és a bádogos elhajlító gép.
Meghajtottam az üveszálaséhoz hasonló méretűre, majd felhegesztettem.

A munka közben szép lassan egyre több donor jármű került az udvarba.
Hiszen volt amin ez, volt amin az volt a jobb állapotba, meg kellett sok sok minden a „gyári állapot” visszaállításához is.
Illetve, hogy tudjak pontos méretett venni a megbontott, átalakított részek szakszerű visszaállításához.

Ilyenkor tájt kezdtem el a tető átalakítását. Melynél újra szerephez jutottak a donorok, hiszen ezen építettem be elsőnek a bőrtetőt.
Fogtam egy autót, levágtam tetejét és belevágtam a harmonikatetőt.
Féltem a beépítés nehézségétől, de KELLETT ez az extra a kis autómhoz.
Na de mivel új volt a tető benne volt egy részletes térkép mit és hogyan kell elkészíteni a tető fogadásához.
Volt egy karton, amit rá kellett ragasztani a lemeztetőre, majd ott átrajzolni pár dolgot.
Lehetett elkezdeni a lemezt kivágni.
Bármely meglepő, de kb 15 perc alatt végeztem is a munka nehezebb részével és a harmonikatetőt már be is lehetett csavaroznom.

Következő az az volt a kisautón, hogy a csomagtartót is át kell alakítani, mert nem szeretem ha csak az autó egyik részét „tuningolják” az emberek.

Számomra az autó az egész autót érinti, nem csak pl egy első lököst, esetleg egy hátsó kristálylámpát.
Na akkor mit is kezdjek az elejével, jött a nagy dilemma.

Ekkor láttam Grosso kocsiját, ahol a csomifedél fordítva nyílt.
Na ez az, ez kell nekem is!
Felvettem vele a kapcsolatot, majd Ő készségesen segítségemre lett és küldött pár képet az átalakításáról.
Az igazság az, hogy tetszett is meg nem is.
Valahogy olyan egyszerűnek tűnt a dolog, de én valami egyedibbet, különlegesebbet akartam.
Majd egész véletlenül mikor apum barátja elbontotta otthon a 2107-es zsiguliját, akkor találkoztam a csomagtérfedél zsanérszerkezetével.

Na ez az, ilyen kell nekem is a polihoz.

Gyorsan még mielőtt kivitte volna a vastelepre a roncsot, alaposan szemügyre vettem a zsanért még egyszer, majd egy elég agy darab lemezzel együtt kivágtuk az autóból.
Hazavittem és újra egy donoré lett a főszerep.
Ezen elkezdtem a beépítést.
Kb 1 hetem ráment, de összejött a dolog.
Egyetlen szépséghibája van ennek a zsanérnak, az pedig annyi, hogy nyílhatna kicsit magasabbra a fedél.
De a pótkereket könnyű ki-berakosgatni.
A zárást is meg kellett oldani valahogy, ehhez felhasználtam a gyári polski zárat.

Na de ha már itt tartok, akkor kellene egy diszkrét morcosítás is, mert az olyan jó.
Ez volt a legegyszerűbb dolog az egész autó átépítésbe.

Majd újra a netet nézve egy fotoshopos zöld polit pillantottam meg, aminek a csomagtartófedele két oldaláról a lemezek hiányoztak és csak a sík rész nyílhatott volna.

Ez is kell nekem, gondoltam.

Újra donor újra próbálkozások.

Levágtam a két függőleges oldalt a csomagtér fedélről, majd az ráhegesztettem a sárvédőkre.
Kicsit itt-ott megmerevítve egész jól állt.

A kluboldalon pont téma volt a benzincső csere, meg a szintjelző javítása, cseréje.
De mindig az volt a legzűrösebb, hogy ezekhez a pitiáner munkákhoz le kell bontani az üzemanyagtankot.
Na akkor fantázia beindult és eszembe jutott, hogy a nagy nyugati márkáknál a padló ki van vágva általában kör alakba, és ott lehet az ilyen szereléseket lebonyolítani.
Újra bontó és nézegetni az üzemanyagtank szerelő nyílásokat.
Megdöbbenve tapasztaltam, hogy szinte mindegy milyen autót nézek (volt golf, bravo,323, kadett, astra, stb) autó, mindegyiken ugyanaz a méretű a fedél és a luk.
Legyek márkahű, mivel a poli csak egy Fiat származék, ezért a Bravót vettem meg.
Kivágtuk a lukas lemezt, majd vittem haza.
Nem is írom, újra donor, újra vágás majd beépítés.

Elegant ablak is beépítésre került, ha már lúd legyen kövér alapon.

Kilincseket eltüntetve amolyan unos zárat próbáltam ráalkotni az autóra.

Kézi gáz beépítése. (Lada 2107-ből.)

Egyedi szívató kialakítása.(Lada 2107-ből)

Holló klubkolléga küldött nekem pár képet esőcsatorna nélküli polskiról, melyek kis mértékben tetszettek is nekem, de a vízszintest és csak meghagytam a sajátomon.
A két két ferdétől viszont megváltam.
Ez így csak kisebb légellenállást biztosít.

Na összeállt a tuningolt verdám.

Jöhet az újabb mérföldkő a kisautó életében.

Tárcsásítás

Beszélgettem több márkatárssal is a fékerősítés témakörben.

Mivel a Polski Fiat 126 dobfékes elől, maradt az a verzió, hogy tárcsásítani kellene.

Ehhez tulajdonképpen nem sok minden szükséges.

Féknyereg, ami általában, vagy valami fiat származék, vagy a Tico amit még hallottam.

Na akkor irány a net, bontó és keresni emberi áron féknyerget.

A V betűs piacon találtam is jó áron szép állapotú Tico nyergeket.

Ezeket csak megtakarítani kellett és a dugattyú gumigyűrűjét akkor már újra cseréltem.

Természetesen kapott szép fényezést is.
J

A következő az a tárcsalap beszerzése volt.

Nekem könnyű volt, hiszen anno a családban volt pár Uno, és annak maradt meg jó tárcsája.

Az összeszereléséhez már csak egy vaslemezre van szükség, mely legalább 5-7 mm vastag legyen.

Hepike blogjában van sok sok  okos infó az elkészítésről, ezért én ezt most kihagyom.

Pár kép a munka menetéről.

barnapolski @ . 30 fotó . 1 komment

Kezdet (2011.08.20)

Üdvözlöm a Kedves olvasót.
 

Többen kérték, írjak az autóm megépítéséről.
Hol is kezdjem az írást

Akkor kezdem a legelején.
2011.08.20-án vásároltam meg a Polski Fiat 126P 650/E típusú gépkocsimat. (Pirikét)
Leutaztam érte közel 200 Km-t, mert láttam benne fantáziát.

(3 éve kikasznizott autó, nemrég új fékeket kapott, tulajdonképpen a csomagtartó aljában lévő lyuktól eltekintve műszakizatható állapotú lenne, az eladó elmondása szerint.)
Mikor megérkeztem az eladóhoz, akkor derült csak ki, hogy az autónak már több mint 1 éve lejárt a műszakija és a papírjai sem teljesen voltak rendbe, ugyanis a tulajdonosa sajnos meghalt és még az örökösödési eljárás sem volt teljesen lezárva.
A becsült értéke a kis autónak 20 000 Ft volt.

Mikor megvettem, kaptam hozzá egy egész autóbelsőnyi alkatrészhegyet. (kerekek, gumik, lámpák, AC, önindító, stb.)
Már hazaút közben elindult a fantáziám, hogy készíteni kellene a kisautóból valami feltűnő jelenséget.

A barna szín már tuti biztos volt.
Itthon nem hivatalosan használtam az autót 3 napig, majd betettem a garázsba és elkezdődött az agybaj.
Gondolkoztam, mit tegyek a sok „felesleges” alkatrésszel.
Feltettem őket egy netes oldalra, itt 2 hét alatt mindent eladtam. Visszakaptam a kisautó árát, sőt még az eredetvizsga és az átírási költségbe is kaptam segítséget.

Elkezdtem a neten keresgélni képeket és infókat a kispoliról.

Egyre több képet láttam egy világoskék autóról, (mely így utólag kiderült OGy autója volt).

Na tulajdonképpen ez a kisautó indította el a lavinát nálam.