Utánfutót készítettem.

Igaz, már nyáron a Velencei tónál látható volt , de gondoltam pár szóban és képpel bemutatom hogyan is készült ez a járművem.

Kb 3 éve már járt az agyamba, hogy készíteni kellene egy utánfutót a kisautó mögé.

Mindenképpen egyedit akartam.
Beszélgettem több mindenkivel erről a tervemről, de sorra arra jutottunk, hogy ez bizony nem egyszerű feladat és ráadásul még költséges is.
Így ideig óráig csak álomként repkedett a fejembe, mígnem egy nap rátaláltam egy közeli tervezőre aki hajlandó volt papírra vetni, végig segédkezni a jármű hivatalos papírozásába.
Így tavaly (2014-ben) elkezdtem megépíteni.
Félkész állapotba elvittem a tervezőhöz, aki megrajzolta illetve különféle számításokat végzet, majd ezek után be adtam a kérvényemet a tervrajzokkal együtt a NKH-hoz.
Sajnos mire elfogadták a terveket elmúlt a nyár, így a 2015 nyáritalira való elkészülés lett megcélozva.

Akkor pár sorba hogyan és miként lett kispolskiból kispolskiformájú utánfutó.
1, végy 2 donor autót aminek lehetőleg épek a hátsó sárvédői, csomagtér fedelei.
2, vágd ki a bal és jobb oldali hátsó sárvédőket a doblemezzel együtt.
3, vágd ki a két autó csomagtartókeretét
4, picit alakítsd át a motorházfedelet. :)
5, végy egy tábla 1,5 mm-es lemezt, ez lesz a padlója a futónak.
6, ha megvan a padlólemez, hegeszd rá a két sárvédőt.
7, a sárvédőkre hegeszd rá a két csomagtartókeretet
8, az alváz egy zártszelvény térrács, amire alulról lett rácsavarozva az autóflex által gyártott híd
( http://www.autoflex.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=shop.flypage&product_id=324&category_id=38&manufacturer_id=0&option=com_virtuemart&Itemid=54  )
9, ha ezzel megvagy egy kis gittelés majd telefény és kész is a felépítmény. 
10, ha mindenezekkel megvagy már csak fel kell díszíteni a világítótestekkel, láncokkal, utánfutócsatlakozóval stb.

2015 tavasz végén el is készültem vele, a nyári találkozóra már új W-s rendszámmal sikerült megmutattam az érdeklődő nagyközönségnek.

És egy video, amin menet közben a szerelvény. :)
https://www.youtube.com/watch?v=P4YbmWd3Qug




A látványterv. :-) Itt már pár munkaóra benne van. Na itt már valami látszódik. :-) Lomtár. :D Leszórózva Popója Elölről Szárnyait kitárva, üres poci igy tölthető meg. Jobbról látható a segítőkezem, Tamás. Ez úton is Köszönöm neki a sok sok segítséget.Ha Ő nincs, valószínű az ufo sem lenne.

Kommentek

barnapolski

Zsó

nagyon pöpecül néz ki, minőségi munka, gratulálok!
A kitámasztónak használt emelő ugye nem fixen van ott?

barnapolski

Zsó #56297:
Köszönöm.
Kivehető, át van fúrva az emelő tüskéje, és egy rugós szeggel van biztosítva a kiesés ellen.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!