Olajsár

2005.januári az autó.
Km óra állás durván 108 000 km.
70 ezerig vezett szervízkönyv.
De az olajbetőltő nyilásnál látható volt elég sok olajsár. :(
Ez kissé aggodalommal töltöt el, így több szakit megkérdezve a végén a szelepfedél leszerelése mellett döntöttem.
Ami fogadott az rettenetesen szőrnyű látvány volt.
Gyorsan elmentem és megrendeltem a szelepdeknitőmítést , meg a karterhez a ragasztópasztát.
Iletve akkor már új olajat, olajszűrőt, levegőszűrőt is megvettem.
Hazafelé vettem 4 liter gázolajat.
Itthon aztán levettem  az olajteknőt is.
Mert a végén úgy döntöttem átmosom az egész motort.
Első körbe benzinnel gondoltam, de lebeszéltek róla (kiszárítja, kimossa a csapágyaknál az olajfilmet), ezért vettem gázolajt.
Az olajteknő leszerléséhez sajnos sok egyébb dolgot le kellett bontani, pl. a kpl bölcsőt és a kipufogót is. :(
A csavarok gyári meghuzásúak voltak és a legszerencsétlenebb méretbe 14-es kulcsnyílásuak.
Ecsettel kimostam ahol csak tudtam, aztán pedig csak úgy öntöttem bele a gázolajat, amíg már tisztán folyt lefelé.
Ekkor kompresszorral kifújtam a vezérlésnél.
Következett az alja, ez sajnos kicsit macerásabb volt, mert állandóan a nyakamba csúrgott vissza a gázolaj.
De a lényeg megtisztúlt lent is a motor.
Na de ami kimaradt az elejéből, az olajleeresztő csavar még gyári volt benne, beragasztva, lebíztosítva.
Így tuti, hogy az elmúlt 10 évet (108 000 km-t) a gyári olajjal tette meg a jármű
De legalább nem tescossal. :D

A tisztítás végeztével a tőmítőfelőleteket féktisztítóval lefujtam, majd a kartert felragasztottam
Visszaszereltem a bölcsöt és a kipufogót.
Szelepdeknire rá az új tömítés és még mielőtt felcsavaroztam volna, beleöntöttem a 4 liter olajat (azért csak könyebb így mint a kislukon :) )
Visszacsavaroztam a szelepfedelet, trafókat bekötöttem és beindítottam a motort.

Hát ég és föld. Gyönyörűen és simán jár a motor.

10 óra meló, de megérte.

Közben pár képet készítettem, de nyakig gázolajosan nem gyötörtem azért túlságosan a masinát.

De a lényeget szerintem azért lehet látni.




Olajsár kb 1 cm vastagon az eldugott helyeken. szelepfedél belseje. (baloldal már találkozott a gázolajjal) Ilyen lett. :D Szinte új. (sehol sincs megégve az alu. :) Hála a GYÁRI, minőségi olajnak)

Kommentek

obrotka gyula

Úgy tűnik, hogy vonzódnak hozzád az olajcsere nélküli Suzukik. :)

Nem baszogatásként, de vásárlásnál nem tekerted le az olajbeöntő sapkát?

Andrei

Ezek a high mileage olajok... :)
Szép lett, mondjuk kíváncsi lennék a csapok kopására. Fincsi dohc motort így szétbarmolni...
A szervizfüzetben nem volt olajcsere beírva?

barnapolski

obrotka gyula #56025:
Mire gondolsz?

De levettem a kupakot, láttam is a sarat, de nem hittem volna, hogy ennyi van benne.
Gondoltam 1-2 csere kimaradt, de nem az összes.

barnapolski

Andrei #56026:
Olajnyomás tuti rendbe, vezérműtengelyeken nem látszik semmi kopás. 70 000 nél még "volt" olajcsere.

Andrei

Be is indítottad gázolajjal feltöltve? Az lenne még az érdekes :)

barnapolski

Andrei #56029:
NEM, ennyire hülye azért nem vagyok. Lefolyt belőle, aztán még a kompreszorral is kifulykáltam. Majd csak ezután kapta meg a full szintetikus 0w40 es olajat.

Andrei

https://www.youtube.com/watch?v=kK33EHlk_M0

Karki

Rohadjon meg az ilyen szervízes, aki csak papíron cserél olajat. Durva!

obrotka gyula

barnapolski #56027:
Ha jól emlékszem, akkor az SX4-et is hasonlóan gondos gazdától vetted.

barnapolski

Karki #56032:
Így van, ezért nem is hordunk egy kocsit sem szervizbe.
Az a tuti amit én öntök bele. :)
obrotka gyula #56034:
Jól emlékszel. De az azért nem volt még sáros, csak fekete olajos.
Nekem már csak ilyen suzukik jutnak. :)

viandr

Hú, nem semmi. Ez azért tényleg durva. Mondjuk a gázolajos mosás közben azért maradhatott benne némi gázolaj még a rejtett helyeken, szóval a biztonság kedvéért a gázolaj után betöltött olajat lecserélném.

barnapolski

viandr #56037:
Ma mentem vele 40 km-t.
Nincs gázolajszaga az olajnak.
De cserélve lesz mindenképp, kb 3000 Km-nél.

pinyti

Nem mondom, hogy szép látvány, de találkoztunk már olyannal a szervizben, ahol konkrétan nem láttad a himbákat, olyan vastagon állt szerencsétlen kangoo-ban a sár. Na azon tényleg soha nem cseréltek olajat...

Azt nem tudom, más szervizek hogy működnek, de egy olajcserét elsimlizni elég nagy bátorság (nálunk ilyen nincs, csak hogy pozitív szerviz példával szolgáljak). Bármi baja lenne a motornak, jogosan verhetné miatta az asztalt az ügyél, és a sokkal többe kerül, mint az a megspórolt olajszűrő meg durván öt liter olaj...

barnapolski

pinyti #56039:
70 000 nél volt utoljára szervizen, most van benne 108 000. Most hiába mentem volna panaszkodni a szakszervizbe,azt mondják a 38 000 km alatt bármit csinálhatott a gazdája.
Amúgy teljesen igazad van, az az olajcsere a szerviznek pár ezresébe került volna csak.

Én mikor kötelezőszervizre vittem a céges kocsit végig ott voltam a szerelő mellet (biztosan örült nekem) de semmit nem tudott simlizni. De szerintem nem is akart, láttam ott magára hagyott autót azt is lelkiismeretesen leszervizelték (peugeot)

Krizsi

Mintha a legelső kék Swiftem motorját látnám ebben a motorban. Csak az ennél durvább volt. Aztán 1 éve meg is halt.

tunyi1986

gyönyörű ! ez olyan mint egy 1.6os opel hengerfeje amit gyári gm olajjal használtak rövid távokon, néha meghajtva 200000km után

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!