Archívum: 2015 (5)

Tevékenységtérkép

Újabb japán autó a családba.

A mai nap folyamán (2015.12.10) vettünk egy 2000.03.22.-i gyártású Suzuki Wagon R+ 1,2 GL gépkocsit.
Külföldi papíros, 97220 km-rel az órájában.
Vannak rajta javítani valók, de 15 éves kora ellenére nem túl vészesek.
 

Utánfutót készítettem.

Igaz, már nyáron a Velencei tónál látható volt , de gondoltam pár szóban és képpel bemutatom hogyan is készült ez a járművem.

Kb 3 éve már járt az agyamba, hogy készíteni kellene egy utánfutót a kisautó mögé.

Mindenképpen egyedit akartam.
Beszélgettem több mindenkivel erről a tervemről, de sorra arra jutottunk, hogy ez bizony nem egyszerű feladat és ráadásul még költséges is.
Így ideig óráig csak álomként repkedett a fejembe, mígnem egy nap rátaláltam egy közeli tervezőre aki hajlandó volt papírra vetni, végig segédkezni a jármű hivatalos papírozásába.
Így tavaly (2014-ben) elkezdtem megépíteni.
Félkész állapotba elvittem a tervezőhöz, aki megrajzolta illetve különféle számításokat végzet, majd ezek után be adtam a kérvényemet a tervrajzokkal együtt a NKH-hoz.
Sajnos mire elfogadták a terveket elmúlt a nyár, így a 2015 nyáritalira való elkészülés lett megcélozva.

Akkor pár sorba hogyan és miként lett kispolskiból kispolskiformájú utánfutó.
1, végy 2 donor autót aminek lehetőleg épek a hátsó sárvédői, csomagtér fedelei.
2, vágd ki a bal és jobb oldali hátsó sárvédőket a doblemezzel együtt.
3, vágd ki a két autó csomagtartókeretét
4, picit alakítsd át a motorházfedelet. :)
5, végy egy tábla 1,5 mm-es lemezt, ez lesz a padlója a futónak.
6, ha megvan a padlólemez, hegeszd rá a két sárvédőt.
7, a sárvédőkre hegeszd rá a két csomagtartókeretet
8, az alváz egy zártszelvény térrács, amire alulról lett rácsavarozva az autóflex által gyártott híd
( http://www.autoflex.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=shop.flypage&product_id=324&category_id=38&manufacturer_id=0&option=com_virtuemart&Itemid=54  )
9, ha ezzel megvagy egy kis gittelés majd telefény és kész is a felépítmény. 
10, ha mindenezekkel megvagy már csak fel kell díszíteni a világítótestekkel, láncokkal, utánfutócsatlakozóval stb.

2015 tavasz végén el is készültem vele, a nyári találkozóra már új W-s rendszámmal sikerült megmutattam az érdeklődő nagyközönségnek.

És egy video, amin menet közben a szerelvény. :)
https://www.youtube.com/watch?v=P4YbmWd3Qug




前 és 後に

A fenti jelek japánul az előtte és utánna -t jelentik.

Ma felszereltem a Lianámra a tetőkorlátokat.

Nem egy túl bonyolult feladat. . :)

A legnehezebb része az volt, hogy körben le kellett bontani a műanyagokat, kárpitokat.

Mázlim volt, semi nem tört, repedt el.

Az egész korlátosdni, kb 3 óra kemény munka volt.



Olajsár

2005.januári az autó.
Km óra állás durván 108 000 km.
70 ezerig vezett szervízkönyv.
De az olajbetőltő nyilásnál látható volt elég sok olajsár. :(
Ez kissé aggodalommal töltöt el, így több szakit megkérdezve a végén a szelepfedél leszerelése mellett döntöttem.
Ami fogadott az rettenetesen szőrnyű látvány volt.
Gyorsan elmentem és megrendeltem a szelepdeknitőmítést , meg a karterhez a ragasztópasztát.
Iletve akkor már új olajat, olajszűrőt, levegőszűrőt is megvettem.
Hazafelé vettem 4 liter gázolajat.
Itthon aztán levettem  az olajteknőt is.
Mert a végén úgy döntöttem átmosom az egész motort.
Első körbe benzinnel gondoltam, de lebeszéltek róla (kiszárítja, kimossa a csapágyaknál az olajfilmet), ezért vettem gázolajt.
Az olajteknő leszerléséhez sajnos sok egyébb dolgot le kellett bontani, pl. a kpl bölcsőt és a kipufogót is. :(
A csavarok gyári meghuzásúak voltak és a legszerencsétlenebb méretbe 14-es kulcsnyílásuak.
Ecsettel kimostam ahol csak tudtam, aztán pedig csak úgy öntöttem bele a gázolajat, amíg már tisztán folyt lefelé.
Ekkor kompresszorral kifújtam a vezérlésnél.
Következett az alja, ez sajnos kicsit macerásabb volt, mert állandóan a nyakamba csúrgott vissza a gázolaj.
De a lényeg megtisztúlt lent is a motor.
Na de ami kimaradt az elejéből, az olajleeresztő csavar még gyári volt benne, beragasztva, lebíztosítva.
Így tuti, hogy az elmúlt 10 évet (108 000 km-t) a gyári olajjal tette meg a jármű
De legalább nem tescossal. :D

A tisztítás végeztével a tőmítőfelőleteket féktisztítóval lefujtam, majd a kartert felragasztottam
Visszaszereltem a bölcsöt és a kipufogót.
Szelepdeknire rá az új tömítés és még mielőtt felcsavaroztam volna, beleöntöttem a 4 liter olajat (azért csak könyebb így mint a kislukon :) )
Visszacsavaroztam a szelepfedelet, trafókat bekötöttem és beindítottam a motort.

Hát ég és föld. Gyönyörűen és simán jár a motor.

10 óra meló, de megérte.

Közben pár képet készítettem, de nyakig gázolajosan nem gyötörtem azért túlságosan a masinát.

De a lényeget szerintem azért lehet látni.




Új év új autó.

Suzuki Liana 1,3 16 V

2005.01 havi

107884 Km van az órájában.

Külső belső szép állapotban, de azért nem új.

Motorikusan igényel egy kis odafigyelést, mert sajnos nem időben és nem éppen a minőségi olajcserék miatt.

Hamarosan írok erről is.

Addig is pár kép. 
barnapolski @ . 13 fotó . 3 komment